06 70 391 1025 info@drsudarmiklos.hu

Társasházi apróságok:

A Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztályának tájékoztatása:

A 109/1999. (XII.29.) FVM rendelet (továbbiakban: Inyvhr.) 68/D. § 2015.12.24. napjától az alábbiakról rendelkezik:

a társasházakról szóló törvényben szabályozott társasházi közösköltség-­tartozás, illetve a lakásszövetkezetekről szóló törvényben szabályozott költséghátralék biztosítékául szolgáló jelzálogjog bejegyzése iránti kérelemhez csatolni kell
– a követelés összegét megállapító végrehajtható okiratot vagy
– a tulajdonosnak a legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatát. melyben elismeri a társasházi közösköltség-tartozás, illetve a költséghátralék fennállását.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Annyit jelent, hogy a korábbiakkal ellentétben nem elegendő a társasházi közgyűlés, vagy – SZMSZ vonatkozó rendelkezése alapján – a közös képviselő ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott, vagy közjegyzői okiratba foglalt határozata/nyilatkozata, hanem szükséges és elengedhetetlen egy végrehajtható (FMH, peres ítélet, közjegyzői okirat) formában létrejött “határozat”, vagy az adós tulajdonostárs elismerő nyilatkozata.

Ennek megfelelően a társasházi közösköltség-hátralék kezelése és behajtása során a korábbiaknál is nagyobb hangsúly helyeződik a fizetési meghagyásos és polgári peres eljárásokra.

Dr. Sudár Miklós
Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.